Pillanatok alatt lángokban állhat a lakás – Az advent veszélyei
Advent idején és karácsonykor megemelkedik a lakástüzek száma, naponta átlagosan huszonöt otthon gyullad ki ilyenkor. Az évnek ebben az időszakában az emberek többet tartózkodnak otthon, működik a fűtés, emellett gyakrabban főzünk és világítunk.
Meggyújtjuk az adventi koszorún lévő gyertyákat, különböző fényfüzérekkel díszítjük fel az otthonunkat, ezek tűzveszélyesek lehetnek.
A katasztrófavédelem évről évre bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót tart, amelyen az adventi időszak veszélyeire hívja fel a figyelmet.
A bemutatón egy átlagos nappalinak berendezett konténerben egy felügyelet nélkül hagyott adventi koszorú okozott tüzet.
A koszorú gyertyájának lángja átterjedt a koszorúra, onnan pedig az asztalra.
Néhány perc múlva már az egész szoba lángokban állt, ám a tizenharmadik kerületi tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően rövid idő alatt sikerült megfékezni a tüzet.
A bemutatón Fülep Zoltán tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője kommentálta a látottakat. Közben ismertette az adventi időszak veszélyeit és azok megelőzésének lehetőségeit.
Az összes lakástűz egy százalékát tették ki ezek az esetek. A legtöbb tűz kis területen pusztított, de volt, ahol teljesen kiégett egy otthon.
A fő veszélyforrások közé tartozik az adventi koszorú.
Fontos, hogy olyan koszorút válasszunk vagy készítsünk, amelynek a gyertyái alatt van egy-egy kis fém alátét.
Amikor kimegyünk a szobából, mindig fújjuk el a gyertyákat, sose égjenek felügyelet nélkül. Az sem mindegy, hova tesszük a koszorút, a közelében ne legyenek éghető tárgyak.
A fenyőfa a fűtött lakásban hamar kiszárad, ezért nagyon könnyen meggyullad és remekül ég.
Éppen ezért ne gyújtsunk a fán gyertyát és csillagszórót. A karácsonyfát ne tegyük a fűtőtest közelébe, a legjobb, ha egy méteren belül semmi nincs.
Az égősorokat, fényfüzéreket csak megbízható forrásból szabad beszerezni, fontos, hogy jó minőségű termékeket vegyünk.
Ha a fényfüzérek vezetéke eldeformálódott vagy megtört, ne használjuk, mert könnyen lakástűz keletkezhet.
Az ünnepi készülődés során egyszerre több főzőlapon és a sütőben párhuzamosan készülnek az ételek. Ha megfeledkeznénk valamelyikről, a legfontosabb, hogy ne öntsünk rá vizet.
Ha olaj vagy zsír gyulladt meg, akkor a ráöntött víz gőzzé alakul, és szabályosan kirobbantja az égő olajat az edényből, ami mindent meggyújt maga körül és súlyos sérülést okozhat.
Ehelyett fedjük le egy fedővel és zárjuk el a tűzhelyet.
Katasztrófavédelem, Fotó: Szőke Péter BM OKF