Ez a 3 csillagjegy túlvállalta magát

Ez a 3 csillagjegy túlvállalta magát

Utolsó frissítés: 2025-01-26

Ez a 3 csillagjegy túlvállalta magát.

Ez a 3 csillagjegy túlvállalta magát

Van 3 csillagjegy, aki csak rohan, rohan előre, de az útja mégsem vezet sehova. Túlvállalta magát, de igazából ez csak pótcselekvés. Menekül, egy perc szabadidőt sem mer hagyni magának, mert fél attól, hogy ez a leállás, ez a csöppnyi kis szünet is komoly gondolatokat hoz majd magával. Ez a 3 csillagjegy pedig nem akar semmire gondolni, mert úgy érzi erre, nem áll készen. Ha nem rohanna ennyit, akkor maradna ideje. Akkor tudna szeretni is akár. De ez a 3 állatövi jegy nagyon fél attól, hogy megsebzik. Ez a Müller Péter idézet fejezi ki a legjobban mindazt, amit most átélnek:

„Aki nem tud szeretni, kénytelen mindenféle pótcselekvésre, hogy az életét elviselhetővé tegye. Pénzt gyűjt, hatalomra tör, szüntelen önvédelemben él, és rendszerint rohan, rohan, rohan, semmire sincs ideje, mert túlvállalta magát.

S ez nem csak rajta múlik. A mai sötét, rögeszmés világ az ilyen értelmetlen életbe bele is kényszerít, és olyan hajszába és zaklatottságba visz, hogy ne is legyen időd a szeretetre. Nincs idő a párodhoz, a gyerekedhez, az anyádhoz. Nincs időd a szeretetre. Mert ahhoz meghittség kell. Figyelem. Csak te. Senki és semmi más: csak te. És ti… Állj meg, ha tudsz! S ha lehet.”

/Müller Péter!

Facebook oldalunk: FreeMix  >>>

Kép: Stock

További érdekes cikkek, horoszkópok, személyiségtesztek ezotéria rovatunkban olvashatóak. 

Kattints ide>>> és válogass több száz cikkünk közül:


https://storymix.hu/category/hirek/ezoteria-horoszkop/

Post Author: Miklós Edit

Miklós Edit újságíró, főszerkesztő és szövegíró, a FreeMix lapcsalád alapítója. Korábban Koronczay Editként ismerhették a nézők és olvasók. Több mint 25 éve dolgozik a médiában: az Echo TV, a Duna TV és a Magyar Televízió szerkesztő-riportereként kezdte pályáját, majd a Femina és a Cafeblog újságírójaként folytatta. Saját lapcsaládja ma már havi 3-4 milliós olvasottsággal működik. Célja, hogy a történeteivel inspiráljon, motiváljon és elgondolkodtasson. Hisz abban, hogy minden történet hordoz egy tanulságot — és egy csepp reményt. A szakmája egyben a szenvedélye is. A StoryMix.hu oldalon elsősorban inspiráló életutak és sikertörténetek kapnak helyet. Tematikája: szórakoztató, emberi történetek, inspirációk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük