Négymilliárdos áfacsaló számlagyár vezetője bukott le - Elkapták

Négymilliárdos áfacsaló számlagyár vezetője bukott le – Elkapták

Utolsó frissítés: 2023-05-07

Négymilliárdos áfacsaló számlagyár vezetője bukott le – Elkapták

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi adót csaltak el – közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője pénteken az áfacsaló számlagyár vezetőjével kapcsolatos esetről.

    Borbély Veronika tájékoztatása szerint az ügy fő gyanúsítottja építőipari, nyomdaipari és informatikai cégekből felépített, nemzetközi bűnszervezetet hozott létre angol, lengyel és szlovák állampolgárokkal, akik csak papíron láttak el cégvezetői feladatokat.


    A fiktív számlákat közel negyven vállalkozás – köztük két, tatabányai székhelyű gazdasági társaság – fogadta be közel húsz cégtől. A fiktív számlákat kibocsátó cégeket és azok könyvelését a bűnszervezet vezetője irányította.


    A főügyészség negyvennégy személlyel szemben, köztük a bűnszervezet tíz tagjával szemben nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre és végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozták.


    A főügyészség további tizenkét elkövetővel egyezséget kötött, velük szemben felfüggesztett börtönbüntetés, illetve pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

MTI

Post Author: Miklós Edit

Miklós Edit újságíró, főszerkesztő és szövegíró, a FreeMix lapcsalád alapítója. Korábban Koronczay Editként ismerhették a nézők és olvasók. Több mint 25 éve dolgozik a médiában: az Echo TV, a Duna TV és a Magyar Televízió szerkesztő-riportereként kezdte pályáját, majd a Femina és a Cafeblog újságírójaként folytatta. Saját lapcsaládja ma már havi 3-4 milliós olvasottsággal működik. Célja, hogy a történeteivel inspiráljon, motiváljon és elgondolkodtasson. Hisz abban, hogy minden történet hordoz egy tanulságot — és egy csepp reményt. A szakmája egyben a szenvedélye is. A StoryMix.hu oldalon elsősorban inspiráló életutak és sikertörténetek kapnak helyet. Tematikája: szórakoztató, emberi történetek, inspirációk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük