Elavulttá vált a házasság vagy az emberek változtak meg?

Elavulttá vált a házasság vagy az emberek változtak meg?

Nem a házasság vált elavulttá, mi adjuk fel hamarabb.

Elavulttá vált a házasság vagy az emberek változtak meg?



„Úgy gondolom, téves gondolat, hogy a házasság nem korszerű. Inkább mi változtunk, mi adjuk fel hamarabb” – figyelmeztetett Tóth Mihály, családos diakónus, az Ökumenikus Egyház vezető lelkésze.

Tóth Mihály 25 éve foglalkozik házaspárokkal, esküvőjükre készülő jegyesekkel, és úgy tapasztalja, hogy egyre kevésbé készülnek fel a házasulandók a közös életre, ennek pedig később negatív hatásai lehetnek.



Sokszor hallani, hogy a házasság intézményében nem hisznek az emberek.

„De ki akarna egy intézményben élni? A házasság nem is intézmény, hanem életszövetség. A fogyasztói társadalom azt tanítja, ha valami elromlik, semmi gond, lesz másik. Ez szembemegy azzal, hogy csak egy földi életünk van – és ez már az. Ezt kell jól élni. Ha megnézzük a celebritásokat, akiket magunk fölé emeltünk, látjuk, hogy válásukat úgy jelentik be a címlapon, mintha örömünnep lenne. Téves szemlélet, hogy tisztességesebb a válás”



Gyakran hallani, hogy valaki úgy érzi, sokat változott az évek alatt, „elfejlődött” a másiktól. 

Tóth Mihály szerint, ha a párok már a jegyesség idején felkészülnek a közös életre, a kihívásokat okozó élethelyzetekre, könnyebben lesznek úrrá a nehézségeken. Arra ugyanis sokan nem gondolnak a frigy megkötésekor, hogy minden ember folyamatosan változik és ehhez mindkét félnek idomulnia kell.

Tóth Mihály megfogalmazása szerint két ember egymásnak tett ígérete hozza létre azt az életszövetséget, melynek az is fontos része, hogy mindketten szabaddá teszik a másikat érzelmileg, mert férj és feleség is biztos lehet benne, hogy soha többet nem kell azon aggódnia, hogy szeretve van-e. És nem a hibái ellenére van szeretve, hanem azokkal együtt.

„A házasság alapélménye a mély értelmi, érzelmi, spirituális kapcsolódás, ez az erős alap. Azon kell dolgoznunk, hogy hogyan tud ez tartós maradni” – emelte ki. 

Sajtóközlemény

Post Author: StoryMix

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük