Ez az 5 csillagjegy a legnagyobb hazug. A becsületes emberek mellett vannak csalók és hazugok, akik megnehezíthetik az életet. A kényszeres hazudozók nem tudnak ellenállni a késztetésnek, hogy hazudjanak. Sokszor a hazugság annak az eszköze, hogy megszerezzék, amit akarnak.
Lehet, hogy nem vesszük észre, de egyes rossz személyiségjegyeink felülkerekednek a jó tulajdonságainkon, és tudat alatt hazugságra kényszerítenek, hogy elkerüljük a konfrontációt, vagy megszerezzük azt, amire vágyunk.
Vannak olyan csillagjegyek, akik eszközként használják a hazugságokat, ugyanakkor nem szeretik, ha valaki elítéli vagy vádolja őket. A hazugság eszközét alkalmazzák, hogy elkerüljék a rajtuk feletti ítélkezést.
A másik ok, amiért hazudnak az az, hogy azt gondolják, hogy a másik személy is eltitkol előlük bizonyos információkat. Ezért inkább ők sem mondanak igazat. Fontos kihangsúlyozni azonban, hogy nem ártó szándékkal teszik mindezt és általában nem is ártanak vele senkinek.
Rák – Extra nagy hazug
Olyan mértékben túlozza el a dolgokat, hogy az egy ponton már a hazugságot súrolja. Nem mond igazat, mert nem tudja kezelni az érzéketlenséget. Helytelen cselekedetei azonban aggodalomra adnak okot.
Halak
A hazugságokat arra használja, hogy több figyelmet kapjon, vagy hogy reflektorfénybe kerüljön. Megpróbál úgy fellépni, mintha magasabbrendű lény lenne, általában hírnévről, népszerűségről stb. hazudik. Testbeszéde azonban árulkodó: elfordítja a tekintetét, mert hazugság közben nem tud szemkontaktust teremteni.
Vízöntő
Az Ikrek egy szempillantás alatt könnyedén megváltoztatja az igazságot. Mindenáron kerüli a konfrontációt, mert meg kell őriznie a „legközösségibb ember” státuszát. A hazugsággal próbálja védeni az imázsát.
Kos csillagjegy
Tehetséges hazudozó. Képes hazudni bármiről, bárhol, és általában nem is lepleződik le. Hazugságait felismerhetjük, ha a történeteik részleteire összpontosítunk.
Mérleg
A Mérleg nem igazán szeret hazudni, de azért megteszi, hogy mentse magát. Kerüli a konfrontációt, mert az kínosan és kényelmetlenül érinti. Csak annyira hajlítja meg az igazságot, hogy nehogy bajba kerüljön. Hazugságai azonban súlyos veszteségeket okozhatnak, és ez végül kibillenti az egyensúlyából.
Kovács Alexa
Facebook oldalunk: ITT>>>
forrás: timesofindia