Különleges folyami hajójáratok indulnak Európában. Bejelentette a Celebrity River Cruises elindítását a Royal Caribbean Group.

2027-től indít Európában új folyami hajózási szolgáltatást a Royal Caribbean Group. A tervek szerint tíz hajó áll forgalomba, a foglalások már az idén elérhetők lesznek. A vállalat célja, hogy a tengeri hajózásban megszokott szolgáltatásokat és színvonalat a folyami útvonalakon is megjelenítse. Jason Liberty, a cég vezérigazgatója szerint az új hajójáratok az egyre növekvő keresletet szolgálják majd ki.
A társaság az első körben 10 új, a piacon innovatívnak számító hajó megrendeléséről írt alá szerződést, ezek elsőként Európában fognak közlekedni – számol be a cég magyar képviseletét ellátó Tengerjáró. A Celebrity Cruises az Edge Series tengerjáró különleges dizájnját és eleganciáját jeleníti majd meg a folyami hajózásban.
Életre szóló élmény – nem csak az óceánon
„Büszkén jelentjük be belépésünket a folyami hajózás piacára prémium utazási márkánkkal” – közölte a cég elnök-vezérigazgatója.
„Vendégeink és utazási partnereink számíthatnak arra, hogy azt tesszük majd, amiben a legjobbak vagyunk. Innoválunk és emeljük a folyami hajózás színvonalát, miközben kiszolgáljuk az egyre növekvő keresletet az exkluzív, kulturális kínálatban is gazdag utazási lehetőségek iránt” – fogalmazott Jason Liberty.
„Mi vagyunk a legjobbak a világon az életre szóló élményt nyújtó nyaralás megvalósításában, a folyami hajózás megteremtése pedig egy újabb lehetőség ennek biztosítására” – tette hozzá.
A folyami hajózásban is megjelenik majd a márka szolgáltatásközpontú attitűdje. Az utasok behajózhatnak az ikonikus városok központjába, megkóstolhatják a helyi gasztronómiai különlegességeket, és partra szállva egyedi sétákon vehetnek részt – Celebrity módra.
- Légkondicionáló, hőszivattyú most akár féláron – Pályázat
- Mit látsz a képen? Ez azonnal feltárja a valódi természetedet
- Ennek a 3 csillagjegynek minden álma teljesülni fog tavasszal
- A stressz komoly és súlyos következményekkel járhat
- Meglepő fordulat lesz ennek a 2 csillagjegynek az életében
„A cég elsőként Európában valósítja meg az Edge Series tengerjárókon már megszokott minőséget és eleganciát” – mondta Laura Hodges Bethge, elnök.
„Már forradalmasítottuk a tengeri hajózást kiemelkedő vendéglátásunkkal, díjnyertes gasztronómiai és italkínálatunkkal, valamint kifinomult dizájnunkkal. Örömmel visszük át ezeket az élményeket a folyami hajózásba is” – fogalmazott a társaság elnöke.
A flotta már csaknem 300 úti célra viszi vendégeit 70 országban, mind a hét kontinensen.
A hajótársaság több mint 35 éve az iparág úttörője, folyamatosan túlteljesítik az elvárásokat, hajói az innováció élvonalában járnak.