A Kínai Agykutató Intézet (CIBR) és az állami tulajdonú NeuCyber NeuroTech közös fejlesztésű agyimplantátum, a Beinao No.1-t már három páciensbe ültették be. Az év végéig további tíz embernél tervezik a beavatkozást – jelentették be Pekingben.

A Beinao No.1 egy félig invazív, vezeték nélküli agy-számítógép interfész (BCI), amely bénulással élő pácienseknek nyújthat segítséget. A kísérleti páciensek a beültetést követően képesek voltak robotkart irányítani, vagy gondolataikat képernyőn keresztül kifejezni.
Lo Minmin, a CIBR igazgatója és a NeuCyber vezető tudósa elmondta:
„Jövőre, miután megkaptuk a hatósági engedélyt, hivatalos klinikai vizsgálatokat fogunk végezni, amelyekben körülbelül 50 beteg vesz majd részt„
A fejlesztés gyorsaságával a kínai projekt a legnagyobb számú beültetéssel rendelkező agyimplantátummá válhat világszerte. Megelőzve Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cégét, amely jelenleg három beültetést végzett el.
Míg a Neuralink invazív implantátumokat helyez közvetlenül az agyszövetbe, a Beinao No.1 az agy felszínére kerül. Csökkentve ezzel a beavatkozás utáni komplikációk esélyét. A technológia valamivel alacsonyabb jelminőséggel dolgozik, de biztonságosabb a páciensek számára.
Lo hozzátette: az áttörés óta számos megkeresést kaptak, és már készül a Beinao No.2 vezeték nélküli változata is, amely várhatóan 12-18 hónapon belül léphet a klinikai vizsgálati szakaszba.
A NeuCyber közlése szerint a fejlesztés nem kapcsolódik katonai célokhoz, kizárólag a különféle bénulásos betegségben szenvedők életminőségének javítására készül.
MTI
További cikkek EGÉSZSÉG témakörben itt>>>
EZEKET OLVASTAD MÁR?
- Kullancs kisokos – Ez a 6 legfontosabb dolog, amit tudni kell a megelőzésről
- Tavaszi felfrissülés – 10 tipp a fizikai és lelki megújuláshoz
- Hihetetlen változást okoz a szervezetben, ha evés után sétálni mész
- Miért érdemes a hőszivattyút választani?
- Agyimplantátum segítheti a bénulásos betegségben szenvedőket
Facebook oldal: ITT>>>
Kép: Stock kép