Utolsó frissítés: 2025-04-30
Ezek a legjobb magyar ízek 2025-ben. Innovációval és hagyományokkal ünnepelték a magyar konyhát.

Díjazták az év legjobb magyar ízeit a Magyar Gasztronómia Napján. A „Magyarország étele 2025” címet idén is szakácsverseny döntötte el. Mellette innovatív desszertek, falusi vendégasztalok, pálinkák, koktélok és vendéglátóipari tanulók is versenyeztek.
Szolnok volt Magyarország gasztro-fővárosa a hétvégén.
Negyedik alkalommal rendezték meg a Magyar Gasztronómia Napját.
„Célunk egy olyan rendezvény megteremtése volt, amely a szakácsversenyek keretein túl bevonja az agrárszereplőket. De a kistermelőket, séfeket, háttéripari és vendéglátós szektorokat is. Ez a holisztikus szemlélet áthatotta az egész programot. Ösztönözve az együttműködéseket a magyar gasztronómia valamennyi szereplője között” – fogalmazott Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke.
Azzal a céllal hívta életre az eseményt, hogy bemutassák a magyar gasztronómia sokszínűségét. illetve a legfrissebb innovációkat és azt, hogy mire képesek a magyar konyha mesterei.
A hétvége kiemelt eseménye a nyolcadik alkalommal megrendezett „Magyarország étele” gasztronómiai verseny döntője volt.
„A szakácsviadallal új lendületet szeretnénk adni a magyar konyhaművészetnek. Ellensúlyozzuk azt a tendenciát, hogy az éttermekben gyakran háttérbe szorulnak a hazai ízek. Az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás emblematikus magyar ételei, a Csáky-rostélyos és a Bélszín „Budapest” által inspirált verseny új magyar fogások megalkotására ösztönözte a séfeket. Ezzel is pótolva a 60 évnyi lemaradást, amely a nemzeti gasztronómiai identitás építésében keletkezett” – hangsúlyozta a szervező.
Íme a 2025-ös győztesek
Szeptemberben indult az országos jelentkezés. A február 8-i elődöntő során kiválasztott 16 döntős csapat versenyzett élőben Szolnokon. A rangos „Magyarország étele” cím győztesét vasárnap hirdették ki.
2025-ben az erdélyi Pásztortűz csapat „Kun földeken barangolva” fantázianevű fogása kapta az elismerést.
A sós ételek mellett nagy érdeklődés övezte a második alkalommal megrendezett Szamos Mátyás Tányérdesszertversenyt is. Célja, hogy kreatív, innovatív desszertek jelenjenek meg a magyar éttermek étlapjain.
Idén 12 döntős csapat szállt versenybe. 4 kötelező hazai alapanyagot – alma, pálinka, liszt és joghurt –, valamint Erős Pistát kellett felhasználniuk.
A zsűri a kreativitás, a technikai tudás és a modern gasztronómiai technikák alkalmazása alapján értékelt.
A versenyt „Magyarország étele 2025 – Szamos Tányérdesszertverseny” győztesként a Cukor Csipke Kommandó „Sofia” nevű alkotása nyerte.
Az eseményen külön hangsúlyt kapott a mezőgazdaság és turizmus összekapcsolása.
Az Agroturizmus étele verseny révén, amelyet a Kislépték Egyesülettel együttműködésben rendeztek. A verseny kifejezetten azokat a mezőgazdasági termelőket célozta meg, akik rövid ellátási láncban dolgoznak.
Háromfogásos menüiket legalább 70%-ban saját, vagy más kistermelők alapanyagaiból kellett összeállítaniuk. Asztalos István kiemelte a versenyzők lelkesedését és szakmaiságát, akik a regionális termelői közösségeket képviselve mutatták be Magyarország gazdag agrárörökségét. A győztes a csapatversenyben a Tokaj Art Wine és Szántó Szabolcs, egyéniben a Csupaszív Fürjészet lett.
Az iparág jövőjének építésében fontos szerepet kapott a vendéglátóipari szakiskolák diákjainak rendezett „Szakma Ifjú Mestere” verseny.
Amelyben szakács, cukrász és pincér tanulók csapatmunkában mérték össze tudásukat, elismerve a felkészítő oktatókat is.
A legfiatalabbakat is megszólították egy rajzversennyel, amelyre négy országból 474 pályamű érkezett.
A különböző korosztályokban (1-4. osztály, 5-8. osztály, valamint középiskolások) összesen 38 díjazottat jutalmaztak.
A gasztronómiai élmény teljességéhez tartozó italokat is díjazták a „Magyarország itala” versenyen, alkoholos és alkoholmentes koktélok kategóriában, valamint a rangos Pálinkaversenyen. A nyerteseket előzetes bírálatot követően szintén vasárnap jelentették be. A mixerverseny győztese László Bernadett, a Minaro Hotel Tokaj képviseletében, a Feel free this is the forest fantázianevű alkoholmentes italával. A pálinkaverseny a Szicsek – Érlelt Irsai Olivér Szőlő pálinka győzelmével zárult.
A rendezvényen helyet kapott az HUNExpo termelői kiállítás és egy úttörő tudományos konferencia is, amely a táplálkozás, az ételérzékenységek és a civilizációs betegségek témáival foglalkozott.
A győztes receptúrákat egy Szakácsfelvonulás keretében viszik el a Parlamenthez.
Majd a gasztronómiára nyitott nagyközönség hamarosan megkóstolhatja a díjnyertes ételeket és italokat, amelyek várhatóan országosan ismertté válnak és az éttermek kínálatában is megjelennek.
További hírek:
- Váratlan fordulat az időjárásban: Olyan dolog érkezik holnap, amire senki sem számítottUtolsó frissítés: 2026-01-14 Holnap olyan időjárási fordulat érkezik, amire kevesen számítottak. A mai hideg, borús idő után nem enyhülés jön, hanem tartós, egész napos köd, amely több térséget is teljesen beboríthat. A látási viszonyok romlanak, a fagy pedig szinte egész nap megmaradhat. A meteorológusok szerint ez a köd akár napokra is beragadhat. Az elmúlt napokban… További információ: Váratlan fordulat az időjárásban: Olyan dolog érkezik holnap, amire senki sem számított
- Mély 2026-os karmahoroszkóp – Mi az, amit végre elengedsz?Ez a 2026-os karmahoroszkóp nem arról szól, hogy mi vár rád. Arról szól, hogy mit engedsz el. Melyik az a régi történet, amelyet végre leteszel. Melyik az a seb, amelyet nem hordozol tovább. Mi az a félelem, amelyet 2026-ban végre elengedsz, és amelynek a helyén valami egészen új tud megszületni. Van egy pillanat az évben,… További információ: Mély 2026-os karmahoroszkóp – Mi az, amit végre elengedsz?
- Lejár a határidő – Komoly pénzt bukhat, aki nem lép időbenUtolsó frissítés: 2026-01-12 A dolgozók és a munkaadók napokon belül fontos döntést hoznak: lakhatási támogatás nélkül sokan maradhatnak le komoly pénzről. Van az évnek egy időszaka, amikor mindenki egyszerre kap észbe: a határidők nem várnak. A lakhatási támogatásoknál ez különösen igaz, mert itt nem arról van szó, hogy „majd jövő hónapban is ráérünk”. Most nem.… További információ: Lejár a határidő – Komoly pénzt bukhat, aki nem lép időben
- A színek ereje a lakásodban: melyik hoz békét 2026-ban?Utolsó frissítés: 2026-01-12 Ezek a színek hozzák el a nyugalmat, békét 2026-ban. Otthonod új energiája. A színek ereje a lakásodban. A lakás nem csak falak, bútorok és tárgyak halmaza, hanem egy tükör. A hangulatáé, a fáradtságáé, az álmoké, a titkos reményeké. Ez a te várad, a védőbástyád, a nyugalmad és békéd szigete. És talán nem… További információ: A színek ereje a lakásodban: melyik hoz békét 2026-ban?
- 2026 legfontosabb változásai: támogatások, adók, hitelek – mire készülj?Utolsó frissítés: 2026-01-12 Van egy év, amely nem egyszerűen új naptári lapot hoz, hanem új szabályokat, új kereteket, új lehetőségeket is. 2026 pontosan ilyen év lesz. Átalakuló támogatási rendszerekkel, változó adózási környezettel, új pénzügyi elvárásokkal és olyan mindennapi módosításokkal, amelyek szinte minden háztartást érintenek. Akár családos vagy, akár egyedül élsz, akár vállalkozol, akár alkalmazottként dolgozol,… További információ: 2026 legfontosabb változásai: támogatások, adók, hitelek – mire készülj?







