Soha véget nem érő pénzeső vár májusban erre a 4 csillagjegyre. Ez a horoszkóp a munkáról, sikerről, eredményekről, a pénzről szól. Ez nem egy rövidebb távú időszakot jellemez, hanem 4 csillagjegy esetében a hosszabb távú változásokról beszél.

Soha véget nem érő pénzeső vár májusban erre a 4 csillagjegyre.
Ennek a 4 csillagjegynek az életét eddig egy igazi hullámvasút jellemezte. olyan mélységeket éltek, át, amelyeket mások még csak el sem mernek gondolni. Olyan helyzetbe sodorta őket a sors, hogy szó szerint egyedül, a semmiből kellett újra kezdeniük MINDENT.
Óriási akaraterő kellett akkor ahhoz, hogy tovább tudjanak menni, azaz, hogy el tudjanak indulni egy új úton. Lépésről-lépésre, apránként kellett megépíteniük mindent. Rengeteg munka, lemondás, fájdalom jellemezt ezt az utat, de ők erősek maradtak.
Hogy sohasem gyengültek el? Dehogy. Sokszor voltak sötét óráik, amikor is azt sem tudták hogyan tovább, hogy mi fogja adni számukra azt a motivációt, lendületet, ami a holtponton majd átlendíti őket.
De tudták nem állhatnak meg. Néha kicsit megpihentek, de az agyuk folyamatosan járt a megoldáson.
Sok emberben csalódtak, mert ahelyett, hogy segítő kezet nyújtottak volna nekik, ellökték őket. Sok barátról kiderült, hogy valójában egy ellenség. Ez a 4 csillagjegy nem felejti el ezeknek az embereknek, hogy mit tettek, mit ártottak és biztosan nem ad nekik új esélyt. Velük végleg befejezte.
Soha véget nem érő pénzeső vár májusban erre a 4 csillagjegyre.
Bizony, de erről eddig csak álmodni mertek. De a sok munka, kitartás, alázat, türelem meghozza a gyümölcsét. Olyan erős alapokra építették az életüket, hogy sziklaszilárddá vált minden. Az ötletekből szép lassan valóság lesz, a lehetőségekből pedig siker.
Mert ez a 4 csillagjegy észrevette azt a lehetőséget, amit más nevetve félresöpört. Élte vele, maga javára fordította és csodát alkotott belőle.
Ez a 4 csillagjegy megérdemli a boldogságot, többé nem kell aggódniuk a holnap miatt, az anyagi biztonság időszaka következik el. Ráadásul ez nem egy hirtelen, gyors felvillanás lesz, hanem egy nagyon hosszú távú pozitív fejlődés, változás. Varázslatos lesz a május, a nyár, sőt az egész életük.
Minden anyagi gondja megoldódik és általa az élet egyéb részei is szebbé, könnyebbé válnak. A pénz boldogít? Van az a szituáció és élethelyzet, amikor igen. Aki nélkülözött már, az pontosan tudja a választ a kérdésre.
Ez a 4 csillagjegy lubickolni fog a sikerben, egészségben, boldogságban:
Kos. Nyilas. Mérleg. Rák.
És ne féljetek. A siker. A pénz. A boldogság nem fog titeket soha megváltoztatni, mert nem felejtitek el honnan indultatok el és mi mindent éltetek át idáig.
- Az Univerzum 3 csillagjegynek lehetőséged ad a változásraAz Univerzum kifürkészhetetlen tervei mindig tartogatnak számunkra meglepetéseket, és az ősi csillagok fénye olykor új utakra vezet bennünket. Most három csillagjegy számára kínálkozik lehetőség a változásra, amelyről érdemes gondolkodni. Sőt, érdemes megfontolni azt, hogy miként alakíthatjuk át életünket a saját javunkra. Kos: Az elhatározás ideje Kedves Kos, a bátorság mindig is az erősséged volt, de… További információ: Az Univerzum 3 csillagjegynek lehetőséged ad a változásra
- Kozmikus ajándék változtatja meg 4 csillagjegy életétA csillagok néha olyan körülményeket hoznak létre, amelyek különleges lehetőségeket kínálnak számunkra. Ebben a hónapban négy csillagjegy különleges figyelmet kap, hiszen a bolygók állása különleges ajándékot tartogat számukra. Nézzük meg, hogyan változtatja meg ez a kozmikus ajándék az egyes csillagjegyek életét! Kos Kedves Kos, úgy érzed végre, hogy a világ a lábaid előtt hever! Ebben… További információ: Kozmikus ajándék változtatja meg 4 csillagjegy életét
- Egyszerű lépések a negatív energia felszabadításáhozA negatív energia olyan, mint egy láthatatlan felhő, amely beárnyékolhatja mindennapjainkat. Gyakran észre sem vesszük, mennyire befolyásolja hangulatunkat, döntéseinket és életminőségünket. Szerencsére számos hatékony módszer létezik, amelynek köszönhetően felszabadulhatunk a negatív energia fogságából. Az első lépés talán a legfontosabb: ismerd fel. A tudatosság kulcsfontosságú szerepet játszik a változás útján. Ha képesek vagyunk felismerni, hogy negatív… További információ: Egyszerű lépések a negatív energia felszabadításához
- Ez a 4 csillagjegy mágnesként vonzza az új lehetőségeketKörülvesz minket a csillagok varázslatos energiája, és néhányan most különösen áldott a változás és a lehetőségek szelei által. A Bak, Vízöntő, Szűz és Rák csillagjegyek alatt születettek számára a közelgő időszak izgalmak és újdonságok színtere lesz. Ahogyan a bolygók táncát figyeljük, ezek az állatövi jegyek mágnesként vonzzák az életükbe érkező lehetőségeket. Lássuk, mit tartogatnak a… További információ: Ez a 4 csillagjegy mágnesként vonzza az új lehetőségeket
- A karma misztériuma – Három mód a karma kiegyensúlyozásáraA karma szót sokan ismerik, de valójában kevesen értik az igazi jelentését. Talán hihetetlennek tűnik, de a karma nem csupán a sorsunk alakulása, hanem egy olyan erő, amelyet mi magunk hozunk létre tetteinkkel, gondolatainkkal és szavainkkal. De mit is jelent valójában ez a misztikus fogalom, miért fontos a jó karma és hogyan kerüljük el a… További információ: A karma misztériuma – Három mód a karma kiegyensúlyozására
Miklós Edit